a Kör trilógia

Engelsfors. Egy apró csodás kis város Svédországban, ahol 6 lány épp csak elkezdte a középiskolát. Semmi közös nincs bennük - kivéve hogy mindegyikőjükben ősi ördögi erő lakozik. Azt mondják boszorkák. Egy ősi prófécia állítja, hogy ők a kiválasztottak. Ettől a naptól kezdve a gimiben már élet vagy halál a tét. És a lányoknak még sok mindent meg kell tanulniuk saját erejükről is. Az idő csak fogy. Valami vadászik rájuk, és ha nem ők találják meg előbb és pusztítják el azt, akkor ők halnak meg… Mats Strandberg és Sara Bergmark Elfgren trilógiája újabb skandináv bestseller, 21 nyelvre fordították le. Az első kötet már magyarul is olvasható. A második kötet fordítása 2013 tavaszán érkezik

Állandó oldalak

Friss topikok

Címkék

Minoo felébredt

2012.09.26. 18:08 paddington

Minoo arra ébred, hogy egész testében reszket. Átfagyott, mintha nyitott ablaknál aludt volna egész este, és alig kap levegőt, mintha valami nagy és súlyos dolog nehezedne a mellkasára.

Állig húzza a takarót, kis gombóccá töpörödik alatta. Már voltak rémálmai korábban is, de semelyik nem kúszott be ennyire a testébe. Még soha ezelőtt nem érzett ekkora megkönnyebbülést, amikor megpillantotta az otthoni szobáját, a sárga-fehér csíkos tapétát.

Kis idő múlva már könnyebben veszi a levegőt, s lassanként átjárja a meleg.

A mobiltelefonjára néz. Mindjárt hét óra. Fel kell kelnie.

Kimászik az ágyból, és kinyitja a ruhásszekrényét. Azt kívánja, bárcsak valamivel kifinomultabb, határozottabb stílusérzékkel lenne megáldva, és nem semmitmondó farmereket, blúzokat és kardigánokat hordana nap nap után. Tengerészkék pulcsit vesz le egy vállfáról, undorodik magától. Valahogy olyan borzalmasan... ártatlan. Még a frizurája sem változott. Soha. De mit szólnának a többiek, ha egyszer csak beújítana? Az altik az iskolában, akiknek titokban eléggé kedveli az ízlését, rögtön azt gyanítanák, hogy be akar vágódni náluk.

Ráadásul utálja a ruhavásárlást. Minden alkalommal úgy érzi magát, mint egy analfabéta a könyvesboltban. Azt könnyen megítéli, hogy másokon jól vagy rosszul áll-e egy ruhadarab, illik-e a viselőjéhez vagy sem, de amikor magának keresgél egy katalógusban vagy boltban, mindig a biztonságos választás mellett köt ki. Fekete. Sötétkék. Hosszú felsők. Nem túl feszes farmernadrágok. Nem túl mély dekoltázsok. Mintásat soha. Az öltözködés olyan a számára, mint egy nyelv, amit jól ért ugyan, de beszélni nem tud rajta.

Fogja a ruháit, és kilép a folyosóra. A szülei hálószobájának ajtaja csukva, a fürdőszobában a papája borotvája kis víztócsában fekszik a mosdókagyló szélén. Minoo arra gondol, hogy már valószínűleg elment itthonról. A mamája törülközője nyirkos, biztos felkelt már, pedig ma szabadnapos.

Minoo egy sámlira teszi a ruhákat, belép a kádba, és elhúzza a zuhanyozófüggönyt.

Hirtelen rádöbben, hogy füstszagot érez. Hosszú fekete hajának egy tincsét az orra alá húzza, hogy megszagolja.

Kétszer kell besamponoznia magát, hogy a megmagyarázhatatlan eredetű szag eltűnjön a hajából. Hajmosás után törülközőből turbánt teker a fejére, és megmossa a fogát. Pillantása megakad a tükör mellett függő régi, bekeretezett Engelsfors-térképen. Tavaly még tényleg elhitte, hogy a szülei elengedik Bahar nagynénjéhez Stockholmba, hogy ott járhasson gimnáziumba. Utálja, hogy minden reggel úgy mered rá ez a térkép, mintha csak emlékeztetni akarná, hogy azóta is itt van lecövekelve.

Engelsfors. Angyalzuhatag. Szép név, nyomorult város a semmi közepén. Minden oldalról sűrű erdők veszik körül, ahol gyakran eltévednek az emberek, s egyesek soha sem kerülnek elő. 13 000 lakójának 11,8%-a munkanélküli. A gyárat huszonöt évvel ezelőtt bezárták. A városközpont üzlethelyiségei üresen állnak. A pizzériák élték túl egyedül a leépülést.

Az országút és a vasút szeli ketté a várost. A keleti oldalon található a Bánya-tó, ott állnak a benzinkutak, a műhelyek, a bezárt gyár és néhány lelombozó látványt nyújtó lakótelep. A nyugati részen van a központ, a templom és a parókia, a sorházak, majd a rég elnéptelenedett uradalom és az „előkelő” villanegyed az idilli csatorna partján.

Itt lakik a Falk-Karimi család is egy világosszürke funkcionalista stílusban épült kétemeletes villában. A falakat drága tapéták borítják, a legtöbb bútort stockholmi design-szalonokból hozatták ide.

Minoo mamája a konyhaasztalnál ül, amikor a lány lejön a lépcsőn. A napilapok, amelyekben a papa szokott bogarászni reggelenként, takaros halomban hevernek az asztalon. A mama egy orvosi szaklap olvasásába merül, mellette – mint mindig – a reggelije, egy csésze gőzölgő feketekávé.

Minoo gyümölcsjoghurtot tölt egy tányérba, és leül vele szemben.

– Ennyi lesz a reggelid? – kérdezi a mamája.

– Még te beszélsz?– feleli Minoo, s egy mosolyt kap válaszul.

– Joghurt, kása, szendvics, joghurt, kása, szendvics. Egy idő után finoman szólva unalmas.

– De hát ez itt kávé!

– Egy szép napon majd megérted – mosolyog a mamája. Aztán egyszer csak megint itt van az a pillantás, amelyikkel egyenesen belé lát. – Rosszul aludtál?

– Rémálmom volt – mondja Minoo.

Elmeséli az álmát, s azt, hogy miképp érezte magát, amikor felébredt. Mama felé nyújtja a kezét, megérinti a homlokát. Minoo hátrahőköl.

– Nem vagyok beteg. Nem úgy rázott a hideg.

Minoo tisztán látja a mamáján, hogyan veszi magára kapásból az „orvosi köpenyt”. A hangja is megváltozik egy kicsit: komolyabb lesz, egy profi hangja. A testbeszéd máris sokkal formálisabb. Minoo kis korában is így volt. A papája ugrálta körül, ő kényeztette, ő hozott édességet és képregényújságot, ha beteg volt. A mama viszont pontosan úgy viselkedett, mint egy beteghez kihívott orvos.

Minoot ez eléggé elszomorította. Ma már azt gyanítja, hogy valamiféle védelmi mechanizmus indul be ilyenkor a mamájánál, hogy az anyaszerepből gyorsan átléphessen a szakmájába. Talán az volt az oka, hogy szülői aggodalmát az orvostudománnyal kombinálva – mindazzal az ismerettel, ami a testben lezajló folyamatok kimenetelét ki tudja számítani – lehetetlen volt jól kezelnie.

– Magas volt a pulzusod?

– Igen, de elmúlt.

– Nehezen vetted a levegőt?

Minoo bólint.

– Pánikroham is lehetett.

– Nem szokott pánikrohamom lenni.

– Semmi meglepő nem lenne benne, Minoo. Most kezdted a gimnáziumot. Nagy változás ez az életedben.

– Nem pánikroham volt. Az álomhoz volt köze.

Furcsán hangzik, ahogy kimondja, de pontosan ez a helyzet.

– Nem tesz jót, ha az ember elfojtja az érzelmeit – mondja a mamája. –  Így vagy úgy, a felszínre kell kerülniük. Minél jobban igyekszel az ellenőrzésed alatt tartani őket, annál kevésbé leszel ura a helyzetnek, amikor előtörnek.

– Mi történt, átnyergeltél? Sebészből egyszerre csak pszichológus lett belőled? – kötekedik Minoo.

– Akár hiszed, akár nem, valamikor régen nagyon gondolkoztam rajta, hogy pszichiáter leszek – válaszol mama egy kis éllel a hangjában. Aztán egyszerre máshogy csillog a szeme. – Tudom, hogy nem vagyok tökéletes példakép.

– Ugyan már, mama!

– Nem vagyok. Az a rendes kislány-fajta voltam mindig is. Nem szeretném ezt továbbadni neked.

– Nem adtál tovább semmi ilyet – motyogja Minoo.

– Szólj, ha újra megtörténik ez az eset. Ígérd meg, hogy szólsz!

Minoo bólint. Még ha a mama elég rámenős is bír lenni időnként, azért annyira jó, hogy odafigyel az emberre. És jól megértik egymást. Általában.

Atyaég, milyen siralmas – gondolja Minoo, miközben lenyeli az utolsó kanál joghurtot. – A mamám a legjobb barátnőm.

A bejegyzés trackback címe:

https://kortrilogia.blog.hu/api/trackback/id/tr964804725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása