Anna-Karin szeretné, ha már ősz lenne.
A kerítéskapunál áll, végigjártatja tekintetét az iskolaudvaron. Körös-körül nyáriasan lenge ruhákba öltözött diákok nyüzsögnek. Mindenütt napbarnított lábak, karok és dekoltázsok. Ő meg legszívesebben belebújna agyonhordott posztókabátjába, a fejére sapkát húzna, a kezét pedig a nagypapaféle kötöttkesztyűbe dugná.
Ma farmert vett föl és egy túlméretezett tréningfelsőt a szintén óriási t-shirtje fölé. A hőmérséklet már a húsz fokot is meghaladja, de inkább legyen melege, minthogy egy négyzetcentivel több látszódjék a bőréből.
Az egészet persze mindig bonyolult mérlegelés előzi meg, mivel azt sem akarja, hogy túlságosan melege legyen. Most például két oldalt egy kicsit eltartja magától a karjait, hogy ne keletkezzen izzadtságfolt a hóna alatt. Egyszer hetedikben valaki úgy ment neki az ebédlőben, hogy a pólójára fröccsent a poharából a víz. Erik Forslund épp mellette állt, és rögtön elüvöltötte magát, hogy izzad a cickója. Ezután iskolaszerte annyira népszerűvé vált az „izzadós bige” gúnynév, hogy a felsőtagozatos évek végéig rajta maradt. Nem szeretne okot adni rá, hogy a gimiben bárkinek eszébe jusson valami hasonló.
Az iskolaudvar kezd kiürülni. Anna-Karin lehajtott fejjel, mellén keresztbefont karral követi a többieket. Olyan melltartót kezdett használni, aminek látszólag kicsinyíteni kellene a melleit, de a tükörben semmi különbséget nem sikerült felfedeznie.
Mikor Anna-Karin belép az iskola épületébe, meglátja Rebecka Mohlint. Rebecka az osztálytársa, a fiúját Gustaf Åhlandernek hívják. A lépcső mellett álldogálnak, átölelik egymást. Anna-Karin elfordítja a tekintetét, lüktető éjfekete önsajnálat tölti el. Rá soha egyetlen pasi sem fog úgy nézni, ahogy most Gustaf nézi Rebeckát.
– Szia – köszön neki Rebecka, amikor elmegy mellettük.
– Szia – utánozza Gustaf.
Csak az osztályterembe érve nyugszik meg egy kicsit, miután leült a helyére a legelső sorban a fal mellé. A kezét zsebre dugja. Hozzáér Peppar pici meleg testéhez, a hegyes karmocskákhoz. A bundája puha, mint a selyem. Amikor megsimogatja azt a pirinyó fejecskét, a kis állat olyan dorombolásba kezd, hogy Anna-Karin zsebe remegésbe jön. A lány szívét beárnyékoló éjsötét oszolni kezd, és Anna-Karint elönti a szeretet.
Tudja, hogy nem lenne szabad magával hordani a macskakölyköt, de nem érez magában elég erőt, hogy egyedül járjon el otthonról. Még nem. Talán a jövő héttől.
Idáig viszonylag simán ment a dolog. Két hét telt el a tanévből, sőt, a már harmadik is elkezdődött anélkül, hogy bárki kiröhögte volna vagy kihajította volna a táskáját az ablakon. Eddig senki nem próbálta lelökni őt a lépcsőn, senki nem markolta meg a mellét úgy, hogy végül sírva fakadjon a fájdalomtól. Erik Forslund és Ida Holmström többször elhaladtak mellette a folyosón, és még csak rá se néztek.
Kilenc éve erről álmodozik, és most bekövetkezett.
Végre láthatatlanná vált.
