Jóformán az iskola összes tanulója kint áll az udvaron. Lökdösődnek, tolakodnak. Felfokozott, de fojtott párbeszédek zajlanak. Senki nem tudja biztosan, ki halt meg, de úgy hírlik, Elias Malmgren. A tanárok mindenkit hazaküldtek ugyan, de láthatóan senkinek sem áll szándékában elindulni, mielőtt ki nem hozzák a holttestet.
A holttest. Rebecka beleborzong. A főbejárat előtt várnak Gustaf-val. A fiú mögötte áll, hátulról átöleli karjával.
– Ígérd meg, hogy téged soha nem ér semmi baj – szólal meg halkan Rebecka.
Gustaf kicsit szorosabban öleli magához a lányt, ajkai megérintik Rebecka fülét.
– Megígérem – mondja.
Aztán finoman arcon csókolja.
Időnként Rebecka még mindig alig fogja fel, hogy együtt járnak. Gustaf, amióta csak ismeri, a legnépszerűbb srác az iskolában. Ő az, akinek a nevével a csajok telefirkálják a füzeteiket a tanórákon. Rebecka is közéjük tartozott, sosem hitte volna, hogy a fiú észreveszi. Egy lány volt a tömegben. Biztonságot adó, szinte kellemes érzés volt arra gondolnia, hogy Gustafot úgysem kaphatja meg. A helyi futballsztár. Nála egy évvel idősebb. Iszonyú jól néz ki, mint egy hollywoodi filmszínész, és majdnem ugyanolyan elérhetetlen.
De aztán a kilencedikesek tavaszi bankettjén minden megváltozott. Smároltak. Egy hétre rá, egy este az évzáró után megint smároltak. Rebecka megivott két cidert, úgyhogy éppen eléggé be volt csípve, hogy meg merje kérdezni:
– Mi most járunk?
– Naná! – felelte a fiú, és ráragyogtatta azt az eszméletlen mosolyát. – Naná!
A nyár folyamán Rebecka élete teljesen átalakult. Mostanra már mindenki tudja, ki ő. De ennél jóval gyökeresebb változások is végbementek benne. Szinte rémülettel tölti el, ha arra gondol, hogy Gustaf lett a mindene. Olyan gyönyörű ez a fiú. Nem tud betelni a nézésével. Sose unja el a csókolgatását.
Elég ambivalens érzés ez, hogy így vált valakivé. Mintha bármikor elragadhatnák tőle minden kincsét. Tisztán látja maga előtt – amint egy nap mindenki rájön majd, hogy ő, Rebecka, se nem túlságosan okos, se nem valami szórakoztató, még csak nem is annyira szép. Legjobban attól a naptól fél, amikor Gustaf döbben rá minderre.
(...)
Rebecka még ébren fekszik, amikor meghallja a kulcszörgést a zárban. Hallja, ahogy a mamája leveszi a kabátját és a cipőjét. Aztán nyílik a fivérek szobájának ajtaja, majd a nővéreké.
Rebecka már korábban bekukkantott hozzájuk. Valójában csak akkor jutott eszébe, hogy a kicsik egész éjszakára egyedül maradtak, amikor Minootól búcsút vett. És ha történt velük valami? Ha tűz ütött ki a házban? Vagy ha valamelyikük felébredt, és amikor nem találta se Rebeckát, se a mamájukat, kiment az erkélyre, ahonnan lepottyant, és összezúzta magát a földön…?
Rohant haza fáradt lábain, amilyen gyorsan csak tudott. De mindent csendben és rendben talált, mint általában.
Kint az előszobában a mamája léptei egyre közelebb érnek. Rebecka megpróbál nyugodtan lélegezni. De hozzá nem nyit be a mamája, hanem tovább megy a konyhába.
Rebecka az ágyában fekszik. Megkönnyebbülés és bánat furcsa elegye járja át. Nyilvánvaló, hogy a mama őt egyáltalán nem tekinti gyermeknek. Rebecka már öt-hatéves korától békefenntartó volt az Anton és Oscar közötti peres ügyekben, ő tartotta szemmel a két kisfiút, nehogy rendetlenül viselkedjenek. Almával és Moával ugyanez a helyzet. Rebecka a világ legjobb pesztonkája – állandóan ezt hallgathatta már akkor is.
Felül az ágyban, és a ma éjszaka megismert új családjára gondol. Ott is ugyanezt a szerepet szánják neki. A vezetőét, a közvetítőét, a csoport összetartó erejéét. Sikerülni fog-e? Meg tud-e birkózni vele?
Kimegy a konyhába. A mama reggelit készít.
– Beckis, ilyen korán fent vagy? – kérdezi, és szeretettel megöleli Rebeckát.
Rebecka máris jobb kedvre derül. Ritkán fordul elő, hogy a mamájával kettesben lehet.
Miközben együtt megterítenek, a mamája beszámol a sürgősségi osztály éjjeli drámáiról. A Götvändarenben, a város egyetlen szállodájában, nagy verekedés tört ki, melynek eredményeképp hét öltéssel kellett összevarrni egy férfit. Egy másik férfi forró serpenyővel támadt a feleségére, amiért az odaégette a sertéssültet. Egy idősebb asszony, a fűrészüzem dolgozója, az éjszakai műszak alatt véletlenül levágta a bal kézfejét. Egy kisgyerek pedig úgy bepánikolt a sötéttől, hogy szinte pszichotikus állapotba került. Váltig hajtogatta, hogy odalent az ablaka alatt szörnyek járkálnak az utcán.
– Nem lehetett nem észrevenni, hogy holdtölte van – mondja a mama, és közben tányérokat vesz elő.
A mamának van egy elmélete, mely szerint az emberek viselkedése holdtöltekor megváltozik. Ha a hold hatással van az árapályra, egészen biztosan hatnia kell az emberekre is, hisz testük nagy része víz. A mama világában a szokatlanul nagyszámú szülésektől kezdve, az erőszakos bűncselekményeken át az alvászavarokig minden megmagyarázható egyetlen dologgal: „Biztosan holdtöltekor történt.”
– Lehet, hogy amikor ráadásul vörös is a hold, még jobban elszabadul a pokol – egészíti ki Rebecka.
A mama kérdőn néz rá.
– Ezt meg hogy érted?
Rebecka elbizonytalanodik.
– De hát teljesen vörös volt. Vérvörös.
– Milyen furcsa, hogy ezt említed – mondja a mama. – Néhány páciens is arról beszélt, hogy vörös a hold. De amikor kinéztünk a személyzeti szoba ablakán, a hold pontosan úgy festett, mint máskor.
A mama kávét tölt magának.
Rebecka kinéz az ablakon. A fényes reggeli égbolton még fent van a hold. Áttetsző és továbbra is vörös. A mama követi Rebecka tekintetét, anélkül, hogy reagálna. Láthatóan semmi különöset nem vesz észre a holddal kapcsolatban.
– Biztosan álmodtam az egészet – mondja halkan Rebecka.
Egy kicsit morfondírozik.
– Mama… hallottál valami furcsát a Mocsárbányáról?
– Mit?
– Nem tudom. Mondjuk, hogy mondta-e neked valaki, hogy sötét dolgok történnek arrafelé.
A mamája elkerekedett szemekkel néz rá.
– Miről beszélsz?
– A népparkról.
– Miféle népparkról?
– A Mocsárbányáról!
A mama a homlokát ráncolja.
– Ismerősnek hangzik egy picit. Hol van?
– Hát itt, Engelsforsban.
A mama fiatalkorában eljárt a népparkba, koncerteket hallgatott, táncolt. Mindig nosztalgiával mesélt erről. Most meg csak nevet.
– Te tényleg valami nagyon furcsát álmodhattál ma éjjel – mondja Rebeckának.
– Biztosan – motyogja Rebecka.
